Évadzáró november 6-án!
A korábbi évek hagyományához híven idén is megszervezzük az Évadzárót, 2010. november 6-án, szombaton, 9 órától.
Biztos, hogy minden Danubiusosnak van kedves emléke egy-egy Évadzáróról – nyolcasozás olimpikonokkal egy hajóban; az évek során eposzi magaslatokba emelt hőstett: lesztrókolni egy nyolcast minisként (vagy éppen 80+ kilósan bepréselődni a kormányülésbe ), egy szétplaccsant tojás, zacsis kakaó ivás, vagy hidegebb vérmérsékletűeknek az év legjobb beszélgetése a teraszon, napsütésben, a szokásos virsli mellett.
Nem a karácsonyi ünnepséget, vagy a közös szilveszterezést akarom lebecsülni (habár a legutóbbi újév-ünneplés pár évre elég volt ), de valahogy mégis ez az igazi evezős évzárás. És nem is az év legfőbb versenye jelenti a szezon végét (legyen az az OB, vagy EB, VB – mert szerencsére ilyen tagok is voltak, vannak, lesznek?! a klubban), hiszen az ősz pont a nyugis, közös evezések időszaka. Minden évben ugyanaz az Évadzáró program, és mégis, mindig valahogy más és több. Idén pedig plusz program is lesz, mivel a mi évzárásunkkal egy időben, a túlsó Földtekén az evezős VB zajlik (magyar részvétellel, Galambos Peti és Lengyel Mónika révén), amit kivetítőn nézhetünk, és szoríthatunk együtt a sorverseny és a sorsolásos nyolcasverseny előtt/után!
Gyertek minél többen régiek és újak, kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek, mert nem túlzás azt mondani, hogy ez az év legjobb DEK-es közösségi programja!
Он никогда не ругал задержанных "Антивирусники на телефон скачать"или арестованных, "Сказка про федота стрельца удалого молодца скачать бесплатно"но подвергал их такому искусному перекрестному "Карта петрозаводска скачать бесплатно"допросу, что и невинный бы сознался. Глазам "Где скачать виндовс 7 бесплатно"не верю, щипкам не верю. По мне, пускай лучше акулы "Печи и камины чертежи"нас сожрут, только "Советские сказки скачать торрент"не свой брат, не люди. Но и "Apocalyptica apocalyptica скачать"после этого он не чувствовал себя в "Скачать защитники азгарда торрент"безопасности. Ночью, когда его ревматизм скрутил, "Аватар на psp скачать игру"он пел, с позволения сказать, австрийский "Скачать интернет радио"гимн. Если пожелает видеоконтакт с помощью магического кристалла, частичное вселение души в аппарат для передачи речи. |
Magyarok az Ergométer Világbajnokságon |
|
|
|
Írta: Vanczák Gergely
|
2010. február 15. hétfő, 03:27 |
Idén is megrendezésre került a Crash-B elnevezésű Ergométer Világbajnokság, amelyen a Danubius Nemzeti Hajós Egylet 4 (dr. Alliquander Anna, Csepregi Gábor, Orbán Gergely, Neinstein Ádám) versenyzőjével képviseltette magát. A Danubiusos versenyzők a bajai Varga Tamással kiegészülve adták a magyar csapatot. A team egyik fele már szerdán, míg a másik fele csütörtökön érkezett meg Bostonba, a verseny színhelyére.
 A magyar evezősök derekasan helytálltak, Varga Tamás egyéni csúcsát, megjavítva a világbajnoki 2. helyen végzett 6:08,1-as idővel a dán világcsúcstartó H. Stephansen (ideje: 6:03,4) mögött, ezzel új országos csúcs született férfi könnyúsúlyú kategóriában.
Annánk az 5. helyen végzett kicsit elmaradva egyéni legjobbjától, ami ennek ellenére nagyon szép eredmény abban a mezőnyben, ahol az amerikai világcsúcstartó is szerepelt. Anna esetében fontos megemlíteni, hogy 3 hete az amsterdami ergoHead 20 perces ergométer versenyen győzelemmel zárt, így mondhatjuk, hogy ergométeren a világ legjobbjai közé tartozik. Csepregi Gábor 6:26,4-es idejével a könnyűsúlyúak között összestésben 14. helyen (könnyűsúlyú kategóriában 111 induló volt), míg Orbán Gergely 6:18,8-as idővel a normálsúlyú középmezőnyben végzett. A kint tanuló Neinstein Ádám, aki a verseny napján csatlakozott a magyar csapathoz 6:32-es idejével derekasan helytállt a népes könnyűsúlyú mezőnyben.
Reméljük, hogy a versenyen való részvétellel újabb hagyományt indítottunk el, és jövőre még több magyar evezős képviseli klubját és a magyar evezést ezen a rangos nemzetközi megmérettetésen!
A versenyről további képek a képgalériában.
|
Módosítás dátuma: 2010. február 15. hétfő, 03:52 |
|
Írta: Vanczák Gergely
|
2009. november 20. péntek, 22:03 |
Na, már megint van valami, amit nem hagyhatunk szó nélkül . A Magyar Úszó Szövetség a weboldalán írtak szerint nagyon eltökélt abban, hogy megszerezze a klubházunk bérleti jogát. A DNHE elnöksége kötelességének érezte, hogy reagáljon a MÚSZ honlapján írtakra. Az elnökség közleménye a MESZ honlapján is megjelent, illetve itt is olvasható:
A Danubius Nemzeti Hajósegylet elnökségének közleménye Egyletünk elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Magyar Úszó Szövetség határozatot hozott az Egyletünk által használt klubház bérleti jogának megpályázásáról. Az üggyel kapcsolatban az alábbi tényekre hívjuk fel az érintettek és a nyilvánosság figyelmét: Egyletünk hatályban lévő, érvényes szerződés szerint, jogszerűen üzemelteti a telepet. A szerződés további meghosszabbításra irányuló igényünk jogszerűségét az illetékes sport-szakállamtitkár írásban ismerte el. Érthetetlennek, etikátlannak és sportszerűtlennek tartjuk, hogy a MÚSZ elnöksége két, tőle független fél szerződéses viszonyáról határozatban mond véleményt, a szerződésbe be akar avatkozni, illetve, hogy nyomást akar gyakorolni a szerződő felekre. Nem kívánjuk a korábbi kétoldalú, pályázat útján elnyert szerződés tartalmát nyilvánosan elemezni (ehhez egyébként a MÚSZ-nak nincs is joga), de rögzítjük, hogy a határozatukban foglaltakkal ellentétben nem bérleti, hanem üzemeltetési szerződést kötöttünk, az üzemeltetési (és nem bérleti) díjfizetési kötelezettség mellett sok egyéb, jelentős anyagi terhet jelentő kötelezettséget is vállalva. a határozatukban foglaltakkal ellentétben, Egyletünk soha, semmilyen ajánlatot nem kapott más telephelyre, így az ötletet nem tudjuk, és nem is akarjuk minősíteni; az általunk a PM szerződés szerint üzemeltetett és fejlesztett telep jelentős része az uszoda építés érdekében átengedésre került, aminek fejében komplex megállapodást kötöttünk. Abból részleteket kiragadni félrevezető és nem tartozik a MÚSZ illetékességi körébe.
Tényként rögzítjük, ismételten, hogy margitszigeti telepünkön magas színvonalú sporttevékenység folyik, az utánpótlás neveléstől a nemzetközi szintű versenyzésig, kiegészítve diák-egyetemi, szabadidős és veteránevezéssel. Emellett évek óta foglalkozunk sérült (fogyatékkal élő) fiatalok eveztetésével is. Tevékenységünk komplexitását különösen nagy értéknek tartjuk és ebből a szempontból is fontos a telep központi elhelyezkedése. A DNHE elnöksége nem kíván foglalkozni a MÚSZ székház, illetve reprezentatív, sportdiplomáciai központ iránti igényével, de sportszerűtlennek tartjuk hogy ezt az igényt egy jól működő szakosztály rovására, egy rendeltetésszerűen használt sporttelep felszámolása révén kívánják kielégíteni. Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a székház funkció ellentétben van a Margitsziget autóforgalomtól elzárt, közpark jellegével. A MÚSZ-nak az a törekvése, hogy a reprezentatív székház iránti igényét egy működő sporttelep megszüntetése árán és környezetvédelmileg aggályos módon kívánja megoldani, véleményünk szerint ellentétes a magyar olimpiai mozgalom szellemével is.
Budapest, 2009-11-20 |
Módosítás dátuma: 2017. június 18. vasárnap, 08:42 |
Írta: Vanczák Gergely
|
2009. október 29. csütörtök, 12:23 |
A www.index.hu főoldala vezető hírként értekezett a Danubius Nemzeti Hajós Egylet vs. Gyárfás Tamás klubházunkat érintő ügyről. A cikk itt is olvasható. |
Módosítás dátuma: 2009. október 30. péntek, 21:22 |
|
Írta: Vanczák Gergely
|
2009. október 30. péntek, 10:17 |
Tanulságos cikk jelent meg hvg.hu internetes oldalán a klubházunk körül kialakult helyzettel kapcsolatban. Gyönyörűen kitűnik, hogy a médián keresztül egyesek miként torzítják el a tényeket, és ködösítenek azzal a szándékkal, hogy az olvasóból ellenérzést váltsanak ki az érintett féllel, jelen esetben a Danubius Nemzeti Hajós Egylettel szemben.
|
Módosítás dátuma: 2009. november 11. szerda, 06:35 |
Írta: Vanczák Gergely
|
2009. október 22. csütörtök, 22:05 |
Hírlevél és meghívó a DNHE minden mai és régi evezősének és a Kedves Szülőknek 1. Évadzáró 2009. november 7-én, szombaton rendezzük a hagyományos évadzárónkat, amelyre mindenkit szeretettel várunk, akinek fontos a margitszigeti evezés.
|
Módosítás dátuma: 2009. október 30. péntek, 21:23 |
|
|
|
<< Első < Előző 21 22 Következő > Utolsó >>
|
21. oldal / 22 |