Hagyományos évadzáró – kivételes hangulattal

A Danubius Nemzeti Hajós Egylet november 6-án tartotta a hosszú évek alatt hagyománnyá váló evezős évadzáró rendezvényét – kezdődhetne a hivatalos tájékoztatás a megszokott formulákkal. Sokan voltunk olyanok, akiknek nem ez volt az első évadzárója és ez okot adhatna a feltételezésnek, hogy lassan kezd unalmassá válni a megszokott november eleji tojásdobálás.

Nem így történt! És ez nem pusztán a tojásdobáló verseny megunhatatlanságának köszönhető, hanem annak is, hogy – a hasonló programok ellenére – nincs két egyforma évadzáró. Rengeteget változott az egyesületünk egy év alatt, és ezt akarva-akaratlanul észrevesszük ilyenkor novemberben.
Rengeteg új arc tűnt fel a Danubiusban egy év alatt. A legkisebbek, tehát a minisek és a tanulók közül sokan most fújták először egymás arcába a lisztet, először vettek részt a délelőttöt megkoronázó nyolcasversenyen. Voltak persze olyanok is, akik hosszú évek óta állandó résztvevői az évadzárónak és rutinos rókákként tanították a kisebbeket a csukott szemmel történő gyorsasági joghurtetetés titkára. Végül, de messze nem utolsó sorban feltűntek az idei évadzárón olyan evezősök is, akik hosszú kihagyás után tértek vissza az egyesület és a tömegrajtos cipőkereső versenyek életébe.

A pszichológia szakértői minden bizonnyal hosszas expozéban tudnák kifejteni a csapatépítő rendezvények szerepét a közösség fejlődésében. Az elméleti háttérben attól tartok, sem a szervezők, sem a résztvevők nem gondoltak bele, pusztán egy azt tettük, amit egy vagy éppen tíz évvel ezelőtt megszoktunk. A végeredményt azonban elmélet nélkül is éreztük: aki csapatáért képes volt egy nagy halom lisztet azonnal a nyakába önteni, aki hajlandó volt a madzagon lógó lekváros kenyérnek induló eledelt az utolsó (fű)szálig elfogyasztani, aki együtt szürcsölte kéz nélkül a zacskós kakaót új vezetőedzőjével, az november 6. óta máshogy, kicsit otthonosabban érzi magát a Danubiusban.

Továbi vicces képek a képgalériában (klikk a képre).
 

 

 

 

A rend kedvéért a nyilvánosság elé tárjuk a két futamból álló, sorsolásos háziverseny eredményét:

I. futam, 1. helyezett
Kelecsényi Dóri (felnőtt), Hahn Fanni (hobbis), Krémer Eszter (tanuló), Marik Dávid (tanuló), Polivka Dorka (serdülő), Nádor Zsófi (veterán), dr. Ali Anna (felnőtt), prof. Elődi Márton (serdülő), korm: Polivka Bálint (minis)
I. futam, 2. helyezett
Faragó Tomi (hobbis), Polivka Dávid (minis), Nagy Emese (minis), Csontos Csenge (felnőtt), Nagy Edit (hobbis), Bersényi Ágoston (felnőtt), Göndöcs Juli (felnőtt), John (idegenlégiós), korm: Tallós Farkas (minis)
I. futam, 3. helyezett
Nagy Balázs (serdülő), Szabados Misi (felnőtt), Tóth Zoé (ifi), Funk József (minis), Tóbiás Milán (tanuló), Pichler Norbi (hajóépítő), Bőr Bence (serdülő), Diószegi Fruzsi (felnőtt), korm: Pakó Kata (felnőtt)
I. futam, 4. helyezett (4x+)
Irmes Feri (ifi), Domonkos Anci (általános alelnök), Partos Péter (minis), Szépfalvi Bálint (tanuló)

II. futam, 1. helyezett
László Vercsi (felnőtt), Nagy Janka (minis), James Gerofi (idegenlégiós), Szántó Dipol Éva (elnökségi tag), Pete Balázs (hobbis), Ligeti Zsolt (hobbis), Parizán R. Mihály (felnőtt), Sándor Sz. Áron (felnőtt), korm: Eszti (tanuló)
II. futam, 2. helyezett
Pakó Barbi (edző), Beneda Péter (minis), Somogyi Feri (serdülő), Holló-Szabó Ákos (serdülő), Erdélyi Zsolt (felnőtt), Zajzon Géza (veterán), Tóth Fruzsi (minis), Kövendi Józsi (minis), korm: Hörcher Dániel (edző)
III. futam, 3. helyezett
Safranek Gabi (hobbis), Kozsák Dzsoni (felnőtt), Kőrös Tomi (hobbis), Sehr Miki (ifi), Somodi Bori (hobbis), Sebestyén Soma (serdülő), Kovács Bogi (minis), Tóth Gábor (felnőtt), korm: Bryany Cole (idegenlégiós)

 

Minden résztvevőnek és szervezőnek köszönjük az elszánt versenyzést és az önfeláldozó munkát!

 

Hozzászólások  

 
0 #505 Rormlarm 2018-07-21 05:06
bonus casino penny slots online gambling bovada casino | https://bestonlinecasinogames.us.org/ - zone online casino log in https://bestonlinecasinogames.us.org/ - real money casino
Idézet
 
 
0 #504 Dumpseupleged 2018-07-21 05:04
dogs wife beth weight loss best weight loss shakes best foods for weight loss best weight loss supplements | https://weightlosskeyz.com/ - weight loss plans https://weightlosskeyz.com/ - hypnosis for weight loss
Idézet
 
 
0 #503 quisseSwotteSig 2018-07-21 05:01
online casino real money casino games posh casino san manuel casino | https://onlinecasinogamesplay.us.org/ - parx casino online https://onlinecasinogamesplay.us.org/ - doubledown casino promo codes
Idézet
 
 
0 #502 Daymmettado 2018-07-21 04:51
online casino real money slots for real money online gambling online casino slots | https://onlinecasinogameslist24.us/ - casino real money https://onlinecasinogameslist24.us/ - casino play
Idézet
 
 
0 #501 StedaySottJonee 2018-07-21 04:44
car insurance companies car insurance quotes online progressive car insurance usaa car insurance quote | https://instantautoinsurance.us.com/ - car insurance cheap https://instantautoinsurance.us.com/ - auto insurance
Idézet
 
 
0 #500 TalePhola 2018-07-21 04:43
online gambling casino mgm online casino casino play casino blackjack | https://onlinecasinons.us/ - casino bonus https://onlinecasinons.us/ - real money casino
Idézet
 
 
0 #499 IndicaIdoca 2018-07-21 04:35
best car insurance car insurance quotes florida best car insurance insurance quotes online | https://wecarinsurance.us.com/ - classic car insurance https://wecarinsurance.us.com/ - liability car insurance
Idézet
 
 
0 #498 COWSIWEEMS 2018-07-21 04:35
online gambling casino soaring eagle casino ignition casino play casino | https://onlinecasinoplayusa.us.org/ - choctaw casino https://onlinecasinoplayusa.us.org/ - zone online casino log in
Idézet
 
 
0 #497 MONEFEMYMOSSE 2018-07-21 04:18
online casino bonus betfair online casino online casino bonus online gambling casino | https://onlinecasinokle.com/ - casino blackjack https://onlinecasinokle.com/ - online gambling casino
Idézet
 
 
0 #496 muppobloone 2018-07-21 04:11
cheapest car insurance best cheapest car insurance companies general car insurance online car insurance | https://carinsurance24.us.com/ - best car insurance https://carinsurance24.us.com/ - classic car insurance
Idézet
 
 
0 #495 clidsTick 2018-07-21 04:08
cheap car insurance car insurance quotes florida car insurance amica car insurance | https://carinsurance24.us.com/ - aaa car insurance https://carinsurance24.us.com/ - insurance quotes online
Idézet
 
 
0 #494 myboabeaperrile 2018-07-21 04:08
parx casino online caesar casino online slot games doubledown casino promo codes mohegan sun casino | https://onlinecasinobestplay.us.org/ - bigfish casino online games https://onlinecasinobestplay.us.org/ - seneca casino online games
Idézet
 
 
0 #493 owerfibudGeGerb 2018-07-21 04:01
susan boyle weight loss weight loss soup best weight loss program weight loss smoothies | https://weightlosstix.com/ - ketogenic diet for weight loss https://weightlosstix.com/ - weight loss shakes
Idézet
 
 
0 #492 ByncFlodecync 2018-07-21 04:00
alli weight loss pills truvision weight loss meal replacement shakes for weight loss weight loss programs | https://weightlosseo.com/ - quick weight loss center https://weightlosseo.com/ - quick weight loss diet
Idézet
 
 
0 #491 Mertioneefity 2018-07-21 03:58
weight loss plans smoothies for weight loss susan boyle weight loss weight loss meal plans | https://weightlosskeyz.com/ - best weight loss program https://weightlosskeyz.com/ - weight loss challenge
Idézet
 
 
0 #490 slurokneern 2018-07-21 03:57
quick weight loss diet weight loss supplements best weight loss pills optifast weight loss program | https://weightlossy24.com/ - fasting for weight loss https://weightlossy24.com/ - isogenics weight loss program
Idézet
 
 
0 #489 Veiseencuch 2018-07-21 03:56
slots for real money mgm online casino casino bonus casino real money | https://onlinecasinofan.us/ - casino blackjack https://onlinecasinofan.us/ - online gambling
Idézet
 
 
0 #488 whonnaguaguncer 2018-07-21 03:51
casino online real money casino real money casino casino real money | https://casinorealmoney.us/ - play casino https://casinorealmoney.us/ - free online casino slots
Idézet
 
 
0 #487 Arralagom 2018-07-21 03:50
cheap car insurance usaa car insurance car insurance cheap metlife car insurance | https://wecarinsurance.us.com/ - online car insurance quotes https://wecarinsurance.us.com/ - cheap car insurance
Idézet
 
 
0 #486 hederund 2018-07-21 03:50
vegas casino games casino blackjack casino online sites prairie meadows casino | https://onlinecasinoxplay.us.org/ - prairie meadows casino https://onlinecasinoxplay.us.org/ - royal river casino
Idézet
 
 
0 #485 Dumpseupleged 2018-07-21 03:49
acupuncture for weight loss weight loss foods apple cider vinegar for weight loss figure weight loss | https://weightlosskeyz.com/ - weight loss wonder soup https://weightlosskeyz.com/ - weight loss foods
Idézet
 
 
0 #484 envindfrief 2018-07-21 03:47
car insurance aaa car insurance car insurance online aaa car insurance | https://statecarinsurance24.us.com/ - good2go car insurance https://statecarinsurance24.us.com/ - general car insurance quote
Idézet
 
 
0 #483 Rormlarm 2018-07-21 03:46
casino slots vegas world casino slots stn play online casino big fish casino slots | https://bestonlinecasinogames.us.org/ - foxwoods resort casino https://bestonlinecasinogames.us.org/ - zone online casino vegas world
Idézet
 
 
0 #482 quisseSwotteSig 2018-07-21 03:42
penny slots mystic lake casino mgm online casino betfair casino online nj | https://onlinecasinogamesplay.us.org/ - virgin casino online nj https://onlinecasinogamesplay.us.org/ - prairie meadows casino
Idézet
 
 
0 #481 Daymmettado 2018-07-21 03:39
casino online slots mgm online casino mgm online casino real money casino | https://onlinecasinogameslist24.us/ - best online casinos https://onlinecasinogameslist24.us/ - online casino bonus
Idézet
 
 
0 #480 MactSmict 2018-07-21 03:32
play casino casino blackjack casino games casino online slots | https://onlinecasinogames777.us/ - casino play https://onlinecasinogames777.us/ - online casino real money
Idézet
 
 
0 #479 TalePhola 2018-07-21 03:28
casino games online casino bonus casino games casino play | https://onlinecasinons.us/ - online casinos for us players https://onlinecasinons.us/ - best online casinos
Idézet
 
 
0 #478 StedaySottJonee 2018-07-21 03:22
car insurance quotes car insurance cheap car insurance quote geico car insurance | https://instantautoinsurance.us.com/ - car insurance quotes online https://instantautoinsurance.us.com/ - liability car insurance
Idézet
 
 
0 #477 COWSIWEEMS 2018-07-21 03:17
stn play online casino world class casino slots masque online casino no deposit bonus casino real money | https://onlinecasinoplayusa.us.org/ - high 5 casino https://onlinecasinoplayusa.us.org/ - gambling sites
Idézet
 
 
0 #476 MONEFEMYMOSSE 2018-07-21 03:15
casino games slots for real money real money casino online casinos for us players | https://onlinecasinokle.com/ - casino play https://onlinecasinokle.com/ - online casinos
Idézet
 
 
0 #475 IndicaIdoca 2018-07-21 03:12
progressive car insurance the general car insurance good2go car insurance geico car insurance | https://wecarinsurance.us.com/ - general car insurance https://wecarinsurance.us.com/ - auto insurance
Idézet
 
 
0 #474 muppobloone 2018-07-21 02:49
cheap car insurance car insurance quotes car insurance comparison best car insurance companies | https://carinsurance24.us.com/ - costco car insurance https://carinsurance24.us.com/ - auto insurance
Idézet
 
 
0 #473 clidsTick 2018-07-21 02:48
insurance quotes online general car insurance liability car insurance best car insurance companies | https://carinsurance24.us.com/ - car insurance quotes https://carinsurance24.us.com/ - online car insurance
Idézet
 
 
0 #472 myboabeaperrile 2018-07-21 02:45
prairie meadows casino turning stone casino casinos near me casino bonus | https://onlinecasinobestplay.us.org/ - doubledown casino https://onlinecasinobestplay.us.org/ - bovada blackjack
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés