Szegedi nemzetközi verseny 2017 beszámoló

Polka (Polivka Dóra) beszámolója a most hétvégén (2017. április 29-30.) lezajlott Simády Béla Szegedi Nemzetközi Regattáról, egyben válogató versenyről:

Elek Boróka, Tremmel Flóra és Dittrich Levi is a válogatottban!

A hétvégén megrendezésre került szegedi nemzetközin dőlt el az utánpótlás számára, hogy ki kerülhet be idén a nemzetközi versenyekre kiutazó csapatokba. A kishajós válogató alapján összerakott csapatoknak most kellett bizonyítaniuk, hogy méltóak az ORV-n, illetve az ifjúsági EB-n való indulásra.

Az válogató alapján erre több csapatunknak is esélye volt, hiszen Velencén Bence Csaszar és Tihanyi Péter bronzérmesek voltak, Dittrich Levente megnyerte a B döntőt, Boróka Elek hatalmas fölénnyel az A döntőt, Flóra Tremmel és Vencel Gulyás pedig, még ha a verseny nem is a legjobban sikerült nekik, a téli teljesítményükkel már sokat bizonyítottak.
Most Szegeden az ifi fiúk Tallós Farkassal és Matyi Domokossal kiegészülve négyesben próbálkoztak, ám sajnos a második hely nem bizonyult elégnek, hogy bekerülhessenek az EB csapatba. Versenyzésük azonban bíztató lehet egy esetleges Jeunesse kupa szerepléshez.
Vencel is a Jeunesse kupát célozhatja meg, ugyanis egy rosszkor jött betegség miatt nem tudott rajthoz állni Szegeden.
Örömmel térhettek viszont haza a lányok és Levi!
Boróka hatalmas fölénnyel nyerve a serdülő szkiffet megvédte a helyét az ORV csapatban, míg Levi második helyen végzett immár az A döntőben, majd a válogatott B négypár tagjaként kellően közel sikerült kerülnie az A négypárhoz, így a szövetség úgyhatározott, hogy mindkét csapatot kiviszi az ORVre!
Tremmel Flóra az ifi négyesben kapott lehetőséget, akikkel megnyerve futamukat kijutottak az ifi EBre, míg Elek Boróka a győztes IFI négypár tagjaként szintén kivívta az indulási jogosultságot.
Az Olimpiai Reménységek Versenyét a csehországi Brnoban rendezik május 12-én, míg az Ifjúsági Európa Bajnokságot egy héttel később a németországi Krefeldben.
Hatalmas gratula minden indulónak és edzőiknek Karácsony Tibornak és Ficsor Lászlónak! Hajrá Danubius!!

A szövetség összefoglalóját az alábbi linken olvashatjátok.
http://www.hunrowing.hu/hirek/osszefoglalo-a-dr-simady-bela-emlekversenyrol

Egy részletet kiemelnék belőle:
"Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Női serdülő egypárevezősben Elek Boróka (Danubius Nemzeti Hajós Egylet), aki a korosztályban a legnagyobb különbségű győzelmet szerezte meg, bebiztosítva helyét a serdülő válogatott keret mellett az Európa-bajnokságra készülő ifjúsági válogatottban is."

Kiegészítésül: A beszámolót író Polivka Dóra szerényen elhallgatta saját és perortársának, Krémer Eszternek a válogatottságát, amihez szintén gratulálunk, annak ellenére, hogy ezt már évek óta "megszokhattuk"!