Elnökségi híradó: OB-felkészülés, hajóvásárlás, nyilvános elnökségi jegyzőkönyv

A DNHE új elnöksége a május 29-i közgyűlést követően, illetve június 8-án megtartotta első két ülését. Összefoglaljuk, miről beszélgettünk.

Elsők között döntöttünk arról, hogy a jövőben az ülések jegyzőkönyvét és a legfontosabb határozatokat több csatornán keresztül is megosztjuk az egyesület tagságával és az érdeklődőkkel. Az ülések jegyzőkönyve eddig is elérhető volt azok számára, akik a megtekintés igényével megkeresték az elnökséget. A nyilvánossá tétellel és hozzá kapcsolódó kommunikációval meg szeretnénk könnyíteni ezt a folyamatot, és kifejezetten arra szeretnénk ösztönözni az egylet tagságát, hogy folyamatosan nyomon kövesse legfontosabb ügyeinket, vitáinkat, és a döntéseink hátterében meghúzódó érveket. Bízunk benne, hogy ez nem csak egyirányú kommunikáció lesz, hanem az egylet mindennapi kihívásainak ismeretében a tagság, a versenyzők, szülők és szabadidős evezősök is gyakrabban keresik majd meg az elnökséget ötleteikkel, megoldási javaslatokkal. Az elnökség mindenki számára elérhető az edzőkön, illetve az elnökségi tagok személyes megkeresésén keresztül – a tájékozódás és a közreműködés nem csak joga, de elemi érdeke is evezős közösségünk minden tagjának!

Ezek fényében a továbbiakban összefoglaljuk az első két elnökségi ülés legfontosabb döntéseit. A frissen megalakult testület egyhangúan megválasztotta Vanczák Gergelyt a DNHE elnökének. Az elnök javaslata és az elnökség támogatása alapján az egylet gazdasági alelnöke Kulifai Krisztina, szakmai alelnöke pedig Hörcher Dániel lett. A korábbi elnökség összetételétől eltérően az általános alelnöki poszt – bizonytalan időre, de nem feltétlenül tartósan – betöltetlen maradt.

Rögzítettük az elnökségen belüli további feladatmegosztás alapjait. László Vercsi lett a jegyzökönyvvezetés, valamint a tagdíjnyilvántartással kapcsolatos ügyek felelőse. Alliquander Anna az egyesület hagyományainak és szellemiségének megőrzése terén élvezi az elnökség bizalmát, ennek számtalan, nehezen felsorolható feladatkörével együtt. Kőrös Tamást a szabadidős evezés felügyeletével bíztuk meg, Lovász Benedek pedig az egylet létesítményeihez és eszközeihez kapcsolódó műszaki feladatokat irányítja majd. Mihamarabb megvalósítandó célként kezeljük egy klubmenedzseri pozíció anyagi feltételeinek megteremtését, hogy az adminisztratív terheket fokozatosan levehessük Domonkos Anci válláról. A feladatmegosztást kiindulási pontnak tekintjük; az elnökségi tagok változatos képzettsége és érdeklődési köre folytán számtalan átfedésre számítunk a tényleges elnökségi munka során.

Az Országos Bajnokságra való felkészülés kapcsán Ficsor László (Finya) ismertette az év kiemelt versenyére készülő csapataink létszámát, és vállalta, hogy előkészíti az esemény egyesületi és versenyzői költségvetését. Június 20-án, kedden, 18 órától szülői értekezletet tartunk az Európa Házban. A tanév végétől az Országos Bajnokságig edzőtábort tartunk, aminek helyszíne idén kizárólag a Margitsziget lesz, és ami a versenyzők többsége számára napi két edzést jelent majd.

Jelentős fejlesztésekről döntöttünk az egylet eszközparkja kapcsán. Benedek ismertette a jelenleg leginkább égető hajó- és lapátalkatrész-hiányosságokat. Az elnökség 500 eurós keret biztosításáról határozott, amit a vezetőedző koordinációja mellett Luzernben fordítunk majd beszerzésekre.

Új hajó kerül az egyesület birtokába. Úgy döntöttünk, hogy megvásároljuk Cselinácz János kétevezős hajóját 400 ezer forint értékben. A vételárat a Lady Rio négypárevezős eladásából származó (várható) bevételekből, valamint az új hajót használatba vevő versenyzőktől, és az elnökségi tagoktól és családtagjaiktól származó felajánlásokból finanszírozzuk.

Végül az elnökségi ülésen számtalan távlati tervet is megfogalmaztunk az Országos Bajnokság utáni időszakra, illetve a tanévkezdésre vonatkozóan. Az OB után az egyesület Duna Túrát szervez, aminek szervezését Ficsor László irányítja Lovász Benedek segítségével. A túra tervezett programja már most is megtekinthető a klubház hirdetőtábláján; közösségépítési szempontból nagyon fontosnak tartjuk a túra megszervezését, a szükséges létszámú jelentkező megnyerését, és ezzel együtt egy régi hagyomány felélesztését. Szeptember második felében tartjuk a felújított Csolnakda avatóünnepségét, és ezen az összejövetelen adjuk majd át az idei Csenge-díjat. Az utánpótlás számára ősztől az egyesületen belül visszaállítjuk a minimumvizsga intézményét, ami magába foglalja majd a felelős hajókezeléssel kapcsolatos alapismeretek ellenőrzését is. Az edzői gárdánk új tanévtől esedékes feladatmegosztásával (és esetleges bővítésével) kapcsolatban pedig a következő hetekben az elnök, a szakmai alelnök és a vezetőedző készít majd elő javaslatot az elnökség számára.

Az elnökségi ülések jegyzőkönyve a mai naptól szabadon elérhető a DNHE honlapján, ITT. Számítunk az észrevételeitekre, a felsorolt döntések és az előttünk álló kihívások kapcsán egyaránt!